• Köszönet

          • Hálás szívvel köszönjük a szülőknek és iskolánk közösségének a segítségét és a sok süteményt, aminek köszönhetően ma méltóképpen tudtuk fogadni vendégeinket. Isten áldjon minden jókedvű adakozót!

          • Adventozás

          • Két év kihagyás után ma nagy örömmel indítottuk újra az adventozás hagyományát. Elsőként a vajáni és a nagykaposi gyülekezetekbe vittük el műsorunkat. Az Úr szeretetének üzenetével reméljük, sikerült mindenki számára meghittebbé tenni advent első vasárnapját.

          • ÖTLETELŐ-ÖTLET-ELŐ!

          • A Kazincbarcikai Tompa Mihály Általános Iskola ÖTLETELŐ-ÖTLET-ELŐ! elnevezésű versenye igazi kihívás az indulók számára. Nemcsak matematikai és anyanyelvi ismereteket, hanem kreatív, logikus és gyors gondolkodást is igényel a versenyzőktől. A tanulók kreativitását is próbára teszik a szervezők, hiszen minden csapatnak egy-egy pályamunkát is be kell mutatni a zsűrinek. Szerencsések vagyunk, hiszen sok olyan tanulónk van, akik nem riadnak meg a kihívásoktól, hanem épp ellenkezőleg, lelkesen vetik bele magukat a munkába. Ebben a tanévben 3 csapat vett részt a Kazincbarcikán megrendezett versenyen:
            1. csapat – 4. osztály: Beňadik Mátyás, Feterik Áron, Koczur Zsófia, Tóth Lilla,
            2. csapat – 6. osztály: Beňadik Sára, Kozár Miriam Eszter, Kraus Csongor Kende, Markó Panna Dorka,
            3. csapat – 7. osztály: Feterik Cecília, Kaszonyi Kristóf, Molnár Orsolya Panna, Szücs Anna.

            Csapataink kiválóan szerepeltek, hisz a kreatív alkotás kategóriájában a 6. és a 7. osztályosok is 1. helyezést értek el. Gratulálunk nekik!

          • Zrínyi Ilona Matematikaverseny 1.forduló

          • 2022. november 21-én a Zrínyi Ilona Matematikaverseny 1.fordulójával vették kezdetüket a matekversenyek. 12 rutinos versenyző vágott neki az alapos matematikai ismereteket és logikus gondolkodást igénylő feladatok megoldásának. Mindannyiuknak drukkolunk, hogy továbbjussanak a következő fordulóba!

          • VISSZA A TEMPLOMBA!

          • A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja idén VISSZA A TEMPLOMBA! jelszóval hirdetett rajzpályázatot. A szervezők a beérkezett pályamunkákat árverésre bocsátják majd, a befolyt összeget pedig jótékonysági célokra fordítják. Tanulóink mindig szívesen csatlakoznak nemes kezdeményezésekhez, nem volt ez másként most sem, és sok szép rajzot küldtünk a Diakóniai Központba.

          • Sakkbajnokság

          • Iskolánkon szeptembertől sakk-kör is működik, aminek köszönhetően újabb területen próbálhatják ki magukat tanulóink. A legügyesebbek: Kraus Csongor Kende, Kozár Miriam Eszter (6.o.), Beňadik Áron és Czinke István Dániel 2022. november 14-én a Járási Diák Sakkbajnokságon is résztvettek. Gratulálunk Kozár Miriam Eszternek, aki bronzérmesként térhetett haza a bajnokságról!

          • Vajáni Református Egyházi Alapiskola kupája

          • Október 10-én verőfényes napsütésben került megrendezésre a Vajáni Református Egyházi Alapiskola kupájáért zajló focitorna. 6 csapat szállt versenybe a győzelemért. A dombrádi, királyhelmeci, nagykaposi, nagyszelmenci, nagytárkányi és vajáni iskolások küzdelmében a következő eredmény született: 3. hely: Bereczky Zsigmond Református Egyházi Általános Iskola – Dombrád, 2. hely: Helmeczy Mihály Alapiskola – Királyhelmec, 1. hely: Református Egyházi Alapiskola – Vaján. A csapat tagjai: Csóka Csaba, Dóžicky Attila, Kudrács Ákos, Jáger Patrik, Matoušek János, Mašlanko László, Szücs Ábel Botond, Tóth Béla. Megválasztottuk a torna legjobb játékosát, kapusát és gólkirályát is. A legjobb kapus címet dombrádi játékos kapta. A gólkirály a királyhelmeci csapatból került ki, míg a legjobb játékos iskolánk tanulója: Kudrács Ákos (8.o.) lett. Valamennyi résztvevőnek köszönjük az izgalmas mérkőzéseket, a 9. osztályosoknak a lebonyolításban nyújtott segítséget, csapatunknak a lelkes játékot és a győzelmet.

          • 56-os forradalom

          • Október 24-én ünnepi műsorral és korabeli képekkel emlékeztünk az 56-os forradalom eseményeire. A megemlékezésért köszönet a 7. osztálynak és felkészítőjüknek.

          • Gloria Victis

          • A Rákóczi Szövetség meghívásának köszönhetően iskolánk maroknyi csapata részese lehetett a budapesti 56-os megemlékezésnek! Október 22-én a Gloria Victis rendezvénysorozat keretében látogathattunk el a forradalom emlékhelyeire. A program a reggeli órákban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdődött, ahol A néma forradalom c. filmet néztük meg. Délután az egyetem aulájában megrendezett emlékműsor után részt vettünk a fáklyás felvonuláson is. Mindannyiunk számára felemelő érzés volt végigvonulni Budapest utcáin a magyar zászlóval a fáklyákkal világító tömegben. Akárcsak az egykori forradalmárok, mi is elsétáltunk Műegyetemről a Bem térre, ahol tovább folytatódott az ünnepi megemlékezés. A felejthetetlen élményért köszönet a Rákóczi Szövetségnek!

          • Kézimunka kiállítás

          • Az iskolánk mellett működő iskolai klub tanulói október 13.- án ellátogattak a vajáni kultúrházba, ahol megtekintették a helyi önkormányzat és a Csemadok alapszervezete által megrendezett kézimunka kiállítást. A gyerekek érdeklődéssel nézték a kiállított tárgyakat. Voltak, akik kérdéseket is tettek fel egy egy alkotással kapcsolatban. A legnagyobb tetszést a gyöngyből készült ékszerek, gyémántgyöngy képek és a festmények nyerték el.

          • A magyar népmese napja

          • Szeptember 30-a, Benedek Elek születésnapja, 2005 óta a magyar népmese napja. Mivel a népmese olyan nyelvi kincs, amely nem csupán csodálatos anyanyelvünk megőrzésében segít, hanem általa visszatalálunk gyökereinkhez, útmutatást, megoldási mintákat kap belőle gyermek, felnőtt egyaránt, mi is fontosnak tartjuk, hogy tanulóinkat bevezessük a népmesék világába. Ebben a tanévben ezért csatlakoztunk a Nagy népmese kihíváshoz, melynek megálmodója a Magyarra hangolva internetes oldal. Alsó tagozatosaink és az 5.-es tanulók négy napon keresztül négy különböző népmesét ismertek meg. A mesék felolvasását a felső tagozatosok: Kaszonyi Kristóf (7.o.), Ješo Fanni, Matyi Nóra és Tóbiás Szimona (9.o.) vállalták. A mesék meghallgatása után minden osztály izgatottan vágott neki A nagy népmese kvíz kitöltésének, és örömmel vette át az emléklapot, mely bizonyította, hogy teljesítette a Nagy népmese kihívást.

          • OrRePeTa

          • Október 14-15-én a rimaszombati Csillagház, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház konferencia-központja adott otthont a 12. alkalommal megrendezett Országos Református Pedagógus Találkozónak. Az OrRePeTa idén is színes programmal várta a pedagógusokat. Elgondolkodtató előadásokat hallhattunk Nt. Géresi Róbert püspök úr és Nt. Molnár Ambrus szolgálatában a vallási szinkretizmusról, a család bibliai alapjairól és a mai társadalmi kihívásokról. Pál Feri atya arról beszélt nekünk, hogyan őrizhető meg a lelki stabilitás a viharos időkben. Végül mindannyiunk számára derűs perceket szerzett a Csavar Színház előadása: A helység kalapácsa.

          • VSG Táncszínház - Csipkerózsika

          • 2022.10.13-án a felvidéki Cseperedő program keretén belül a VSG Táncszínház előadásában a Csipkerózsika című zenés mesejátékot tekintettük meg. Köszönjük szépen a meghívást Jakab Krisztínának.

          • Hajnalcsillag

          • A Hajnalcsillag program első képzése Borsiban volt. Egész nap a népi játékok álltak a középpontban. Rengeteget nevettünk, tanultunk, fejlődtünk, új kapcsolatokat alakítottunk ki. Köszönjük Balatoni Katának és tulipánjainak ezt a nagyszerű lehetőséget.

          • A nagy népmese kihívás

          • Szeptember 30-a, Benedek Elek születésnapja, 2005 óta a magyar népmese napja. Mivel a népmese olyan nyelvi kincs, amely nem csupán csodálatos anyanyelvünk megőrzésében segít, hanem általa visszatalálunk gyökereinkhez, útmutatást, megoldási mintákat kap belőle gyermek, felnőtt egyaránt, mi is fontosnak tartjuk, hogy tanulóinkat bevezessük a népmesék világába. Ebben a tanévben ezért csatlakoztunk a Nagy népmese kihíváshoz, melynek megálmodója a Magyarra hangolva internetes oldal. Alsó tagozatosaink és az 5.-es tanulók négy napon keresztül négy különböző népmesét ismertek meg. A mesék felolvasását a felső tagozatosok: Kaszonyi Kristóf (7.o.), Ješo Fanni, Matyi Nóra és Tóbiás Szimona (9.o.) vállalták. A mesék meghallgatása után minden osztály izgatottan vágott neki A nagy népmese kvíz kitöltésének, és örömmel vette át az emléklapot, mely bizonyította, hogy teljesítette a Nagy népmese kihívást.

          • Fehér zsírkréta

          • A Vakok és Gyengénlátók Szlovákiai Egyesülete ebben az évben is megszervezte a Fehér zsírkréta elnevezésű nyilvános adománygyűjtését. Iskolánk 9.-es tanulói szívesen álltak a kezdeményezés mellé, és vállalták a gyűjtés feladatát. Szeptember 23-én lelkesen indultak útnak, hogy összegyűjtsék társaik, tanáraik és az iskola dolgozóinak adományait. Felkeresték az óvodát és a község üzleteit is, hogy minél nagyobb összeggel segíthessünk a szervezetnek. Ezúton is szeretnénk megköszönni valamennyi adakozó felajánlását!

          • V. Bodrogközi focitorna

          • A Helmeczy Mihály Alapiskola szeptember 16-án rendezte meg az V. Bodrogközi focitornát. Iskolánkat Csóka Csaba, Dóžicky Attila, Kudrács Ákos, Jáger Patrik, Matoušek János, Mašlanko László, Szücs Ábel Botond és Tóth Béla képviselte. Nagyon büszkék vagyunk Jáger Patrikra (9.o.), aki megszerezte a torna legjobb kapusa címet. Gratulálunk neki!