Lezárultak a Katedra versenyek levelezős fordulói. Az irodalomversenyben a 8. osztályos lányok: Ješo Fanni, Koldus Ingrid és Tóbiás Szimona vettek részt. Ők Frank Márton: Páratlanok c. regénytrilógiájának első részével dolgoztak.A csapat kitartó munkájának köszönhetően a diákok derekasan helytálltak a versenyben, melynek során egy izgalmas történet részeseivé váltak. A jó hangulatú csapatmunka minden versenyző számára szép élménnyé tette a versenyfeladatok megoldását.
Újdonságok
Katedra
Csendesnap
A csendes befelé figyelésé és a hangos, jókedvű játéké volt a főszerep a lelkészek vezetésével megrendezésre kerülő csendes napon. A lelki gyakorlat témája a vezetés, a bizalom volt. A beszélgetés mellett játékokon keresztül azt is kipróbálhattuk, milyen érzés rábízni magunkat valaki más irányítására. Természetesen nemcsak komolykodtunk! Nem maradhatott el a gitáros énektanulás sem. Mindannyian élveztük az összetartozást erősítő játékokat is, és nagy örömünkre újra volt métázás! Köszönjük a tartalmas napot lelkészeinknek: Tirpák Istvánnak, Egri Gergőnek , Beňadik Adriánnak és Kraus Viktor esperes úrnak.
17
Tánc és szórakozás
A jókedv, a tánc és az ének volt a társa néptáncosainknak a nagyszelmenci tornateremben. Köszönjük Ádám Csillának és Ádám Norbertnek a tanítást, vezetést, néptáncot,mosolyt.
2
Felvidéki Tehetségnap
Hetedik alkalommal rendezte meg az SZMPSZ a Felvidéki Tehetségnapot Komáromban. Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a rendezvénynek, melynek célja a kiemelkedően tehetséges diákok díjazása, 3 tanulónk is részese lehetett.
Beňadik Sára és Kraus Csongor Kende a természettudományok, Kaszonyi Kristóf pedig a magyar nyelv és irodalom területén szerzett eredményeivel érdemelte ki az elismerést, az SZMPSZ tehetségdíját.
Mindhármuknak sok szeretettel gratulálunk!
4
Zumba Fannival
A tanév végéhez közeledve a sok felelés, felmérő után alig vártuk, hogy újra üdvözölhessük iskolánk egykori diákját, Krajnyík Fannit, aki zumbázni tanított minket. Fanni most is jó kedvet, mosolyt, felüdülést hozott magával. Köszönjük szépen!
Kis fekete szemek színes világa rajzpályázat
Kis fekete szemek színes világa címmel írt ki rajzpályázatot a Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet, melybe 14 lelkes tanuló kapcsolódott be.
Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázat
XV. alkalommal került meghirdetésre a Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázat. Ebben a tanévben a Petőfi művei kerültek a középpontba. Az alsó tagozatos tanulók az Arany Lacinak vagy az Anyám tyúkja c. versek önálló feldolgozásával, illusztrálásával pályázhattak, míg a felső tagozatosok a János vitéz c. elbeszélő illusztrálását kapták feladatul. Tanulóink örömmel vetették bele magukat az ismert költemények rajzzá történő átalakításába. Sok szép alkotást küldhettünk el a pályázat zsűrijének. Ezúton is köszönjük valamennyiük lelkes munkáját.
Petőfi szavalóverseny
Az SZMPSZ Petőfi szavalóversenyen vett részt iskolánk négy tanulója Nagykaposon az Erdélyi János Alapiskolában. Az 1.kategóriában Kovács Leila 1.osztályos tanuló emléklapot vehetett át, Balogh Bianka 2.osztályos tanuló a zsűri különdíjában részesült. A 2. kategóriában Feterik Áron 3.osztályos tanuló a harmadik helyen végzett, míg Boruch Vivien 4.osztályos tanuló is méltóan képviselte iskolánkat.
Pislákoló mécses
Újabb szép eredményeknek örülhet iskolánk közössége. Megérkeztek hozzánk a Pislákoló mécses c. vers- és prózamondó verseny eredményei. Aranysávos 3. helyezett lett Kaszonyi Kristóf (6.o.). Ezüstsávos besorolást kapott: Beňadik Sára, Kraus Csongor Kende, Markó Panna Dorka (5.o.). Bronzsávos lett Csatlós Alexandra (8.o.).
Zrínyi Ilona Matematikaverseny
Megérkeztek iskolánkba a Zrínyi Ilona Matematikaverseny győzteseinek oklevelei. Még egyszer gratulálunk mindenkinek!
II. helyezés - Beňadik Sára (5.o.)
III. helyezés – Kraus Csongor Kende (5.o.)
III. helyezés – Kaszonyi Kristóf (6.o.)
V. helyezés – Feterik Cecília (6.o.)
Emléklap
Nemzeti Összetartozás Napja
A nemzeti összetartozás napjának alkalmából néptáncosaink is csatlakoztak az Összetartozás tánca elnevezésű kezdeményezéshez. A program célja az volt, hogy a tánc erejével hirdesse határokon innen és túl, a nemzeti összetartozás, a magyar összefogás és szolidaritás fontosságát, mely kizárólagos záloga lehet jövőbeni megmaradásunknak és gyarapodásunknak szülőföldünkön. Bár a komáromi Klapka téren nem tudtunk ott lenni, a mi tanulóink is óriási lelkesedéssel ropták az összetartozásunkat jelképező táncot.
Pünkösdi istentisztelet
Pünkösd ünnepére készülvén iskolánk közössége ünnepi istentiszteleten vett részt. Az igét Nt. Tirpák István hirdette.
Pünkösd - igazgatói szabadnap
Gyereknap 2022
Június 1-én hangos gyerekzsivajjal telt meg a vajáni focipálya. Gyereknapot ünnepeltünk, nem is akárhogyan! Versenyeztünk kötélhúzásban, zsákban ugrálásban, de volt hernyófogócska és talicskás szlalomozás, sőt még métázni is lehetett. A jókedvű, hangos gyereksereg egész délelőtt fáradhatatlanul futott, ugrált, versenyzett, játszott. Jó szórakozás, nagyszerű nap volt!
20
Englishstar
Megérkeztek az Englishstar angol nyelvi verseny eredményei! Nagyon büszkék vagyunk diákjainkra, hiszen az induló 20 tanulóból 12-en értek el 80%-nál jobb eredményt, és ezzel kiérdemelték az aranypecsétes oklevelet. A verseny sikeres megoldói:
3. osztály: Szabó Kornél, Tokaji Gréta, Tóth Lilla
5. osztály: Beňadik Sára
6. osztály: Dobos Áron, Dóžický Noel, Kaszonyi Kristóf, Szűcs Anna
7. osztály: Beňadik Áron
8. osztály: Lajoš Ármin Alex, Szücs Ábel Botond, Tóth Béla
A nagyszerű eredményekhez mindenkinek szívből gratulálunk!
Dobó Kispályás Labdarúgó Kupa
Hosszú kihagyás után végre újra volt focitorna! A nagyszelmenci Dobó István Alapiskola várta a környék focistáit 2022. május 27-én. Az 5. és 6. osztályos tanulókból álló csapatunk az előkelő harmadik helyen zárta a tornát. A bátor helytállást és a nagyszerű teljesítményt köszönjük: Dadu Márkusnak, Dobos Áronnak, Dožický Csongornak, Dóžický Noelnek, Feterik Cecíliának, Kolduš Emanuelnek, Kraus Csongor Kendének, Očenáš Adriánnak, Tokaji Áronnak.
2
Sportnap a Nagykaposi Gimnáziumban
Május 27-én izgatott csapat indult a Nagykaposi Gimnázium sportnapjára. A 7. és 8. osztályos tanulóink kiváló teljesítményt nyújtottak, és sok nagyszerű élménnyel és éremmel megpakolva érkeztek haza. Íme az eredménylista:
Fociverseny – 2.hely: Czinke István Dániel, Dóžický Attila, Matoušek János, Szatmáry Szabolcs, Szücs Ábel Botond, Varga Dávid.
Röplabda – 2.hely: Csatlós Alexandra, Dóžický Attila, Ješo Fanni, Lajoš Ármin Alex, Matoušek János, Tóbiás Szimona, Szücs Ábel Botond
Kötélhúzás – 3.hely: Beňadik Áron, Czinke István Dániel, Csatlós Alexandra, Dóžický Attila, Ješo Fanni, Lajoš Ármin Alex , Matoušek János, Szatmáry Szabolcs, Szücs Ábel Botond, Tóbiás Szimona, Varga Dávid.
Nemcsak csapatban, hanem az egyéni versenyszámokban is jeleskedtek tanulóink.
Tóbiás Szimona 3. helyezett lett asztali teniszben, súlylökésben és távolugrásban.
Szatmáry Szabolcs a kosárra dobásban szerezte meg a 2. helyezést.
Matoušek János 2. helyezen végzett a súlylökők között.
Valamennyi versenyzőnknek gratulálunk. Nagyon büszkék vagyunk rátok!
Logirintus
Sok szeretettel gratulálunk Kraus Csongor Kendének (5.o.), aki a Logirintus legújabb versenyén gyémánt fokozatú besorolást ért el!
Medve Szabadtéri Matekversenyen
Közel 800 diák vetélkedett egymással május 21-én a debreceni Medve Szabadtéri Matekversenyen. A 800 diák között ott volt iskolánk 14 tanulója is, akik két- és háromfős csapatokban küzdöttek meg a csavaros észjárást, logikát és matematikai tudást igénylő feladatokkal. Akik a kihívást vállalták:
- csapat: Beňadik Sára, Kozár Miriam Eszter (5.o.)
- csapat: Kraus Csongor Kende (5.o.), Dobos Áron (6.o.),
- csapat: Feterik Cecília, Kaszonyi Kristóf, Szűcs Anna (6.o.),
- csapat: Beňadik Áron, Czinke István Dániel, Koczur Mátyás (7.o.),
- csapat: Lajoš Alex Ármin, Mašlanko László, Matyi Nóra (8.o.).
Nagyon büszkék vagyunk valamennyi résztvevőre, mert az összes csapatnak sikerült ezüstszintig felküzdenie magát!
7