Újdonságok

          • Nárciszok napja

          • Április 20-án mi is csatlakoztunk a nárciszok napja elnevezésű kezdeményezéshez. 9. osztályosaink lelkesen gyűjtötték az adományokat a rákos betegek számára. Köszönjük minden adakozónak a nagylelkű hozzájárulást!

          • Beiratkozás

          • Április 21-én intézményünk munkatársai szeretettel várták és fogadták a leendő elsősöket. Az ünnepélyes beiratkozáson a gyerekek kézműves foglalkozáson ismerkedtek a tanító nénikkel, bácsikkal. A szülők Mgr. Krajnyík Sándor igazgató úr és Kraus Viktor esperes úr vezetésével nyertek betekintést az iskolánkban folyó munkába. A kicsik nagy napjának emlékezetessé tételéhez hozzájárultak lelkészeink is, akik énekkel, gitárral teremtettek jó hangulatot. Kívánjuk, hogy a beíratott 14 gyerek számára a következő 9 év nagyon sok vidámságot, jókedvet, élményt és sikert hozzon. A szülőknek köszönjük szépen, hogy a mi iskolánkat, s egyben a magyar oktatást, hitben való nevelést választották.

          • Művészetterápias foglalkozás

          • Ma délelőtt a felső tagozatos diákok művészetterápias foglalkozáson vettek részt. A délelőtt folyamán Tegdes Egyházi Dóra biblioterapeuta vezetésével ismerkedtek meg Jane Teller: Semmi c. könyv részletével. A feladatokon keresztül nemcsak a szövegértést gyakorolták, hanem önismeretre is szert tettek. Köszönjük, hogy az SZMKE Az Olvasás 23- Čítanie 23 projekt keretén belül iskolánkba is eljutott ez az irodalomnépszerűsítő program.

          • Simonyi Zsigmond helyesírási verseny

          • Gratulálunk Kaszonyi Kristófnak, aki a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 2023. március 23-án megrendezett 1. fordulójából (Szlovákiában regionális forduló) továbbjutott a verseny 2. (Szlovákiában országos) fordulójába!

          • A húsvéti hangulat

          • Lázas munka előzte meg a húsvétot az alsó tagozatos osztályokban is. Az 1.-söknél már hétfőn kezdetét vette a készülődés. A fináléban, a mai délelőttön a 9. osztályosok is csatlakoztak hozzájuk. Közösen keresték az iskola udvarán elrejtett kincseket, segítettek a kicsi kezeknek elkészíteni a nagyobb kihívást jelentő dísztárgyakat.

            A húsvéti hangulatból nem maradtak ki a 2. és a 3. osztály tanulói sem. Osztályfőnökeik irányítása mellett az ő kezeik közül is szépséges alkotások kerültek ki.

          • Pitagorasz

          • Március 21-én Nagymihályban a Pitagorasz Matematikaversenyen tették próbára tudásukat a jól és gyorsan számoló matematikusok. Tanulóink közül ezúttal Tóth Lilla (4.o.) volt a legügyesebb, aki a verseny sikeres megoldói közé került. Szép eredményt ért el azonban Beňadik Ádám (4.o.), Kraus Csongor Kende (6.o.) és Beňadik Áron (8.o.) is. Mindannyiuknak köszönjük a helytállást, Lillának pedig gratulálunk az eredményes szerepléshez!

          • Húsvéti játszóház

          • Húsvéti játszóházban készülődtünk a közelgő ünnepre. Jókedvvel festettük a szebbnél szebb tojásokat, készítettük az ajtódíszeket. Kíváncsian kezdtünk neki a makramé és a quilling elsajátításának is. A vidám délután végén senki sem maradt saját kezűleg készített dísz nélkül. Kívánjuk, hogy minden család ünnepét tegye még szebbé gyermekeik alkotása!

          • Deregnyői Vers- és Prózamondó Versenyen

          • Iskolánk tanulói Csóka Klára (2.osztály ) és Nagy Károly ( 3. osztály ) 2023.március 31-én részt vettek a Deregnyői Vers- és Prózamondó Versenyen. Szorgalmukért és tehetségükért elismerő oklevelet kaptak, valamint tárgyi jutalomban részesültek.

             

          • Tompa Mihály Országos Szavalóverseny elődöntő

          • Siker a Tompa Mihály Országos Szavalóverseny elődöntőjén! Iskolánk két tanulója: Beňadik Sára (6.o.) és Kaszonyi Kristóf (7.o.) mérette meg magát a 2023. március 31-én Nagykaposon megrendezett versenyen. A zsűri döntése alapján Kaszonyi Kristóf aranysávos 2. helyezettként továbbjutott a verseny országos fordulójába! Nagyon büszkék vagyunk mindkét szavalónk szereplésére. Kristófnak szeretettel gratulálunk , és sok sikert kívánunk Rimaszombatban!

          • Zrínyi Ilona Matematikaverseny kelet-szlovákiai forduló

          • Kiváló eredményeket értek el tanulóink a Zrínyi Ilona Matematikaverseny kelet-szlovákiai fordulójában. Kaszonyi Kristóf 1. helyezett lett a 7.-esek, Lajoš Ármin Alex pedig 3. helyezett a 8.- 9. osztályosok között. Büszkék vagyunk rátok fiúk!

          • A könyv hónapja

          • Március a könyv hónapja. Ebből az alkalmából iskolánk elsős tanulói meglátogatták az iskola könyvtárat. A gyerekek nagy örömmel vették birtokukba a könyvtárat, majd meséltek kedvenc meséjükről, lapozgatták, olvasták az ott lévő könyveket. Fontosnak tartjuk, hogy tudják felismerni, hogy a könyv illatának, lapjainak varázsát semmi sem pótolja. Megtudták, hogy ki is valójában az író, az illusztrátor. Megismerkedtek, hogyan kell a könyvtárban viselkedni, a könyvvel bánni, mert az felbecsülhetetlen érték, vigyázni kell rájuk! Végül a tanító néni két mesét olvasott fel a gyerekeknek.

          • Szép magyar beszéd

          • A Szép magyar beszéd verseny kerületi fordulójára 2023. március 21-én került sor Kassán. Büszkék vagyunk Kaszonyi Kristófra (7.o.), aki kiharcolta a jogot, hogy részt vehessen a versenynek ezen fordulóján is, és a kiegyensúlyozott, erős mezőnyben tisztes helytállással képviselte iskolánkat.

          • Szavalóverseny

          • Az idén ötéves Ma7 médiacsalád megalakulásának jubileuma, valamint a költészet napja alkalmából április 11-én versennyel egybekötött versfolyamot indít a felvidéki diákok szavalataiból. Iskolánkból két szavaló csatlakozott a kezdeményezéshez. Kozár Miriam Eszter (6.o.) és Csatlós Alexandra (9.o.) kisvideói a Ma7 közösségi felületein, a Facebookon és az Instagramon lesznek megtekinthetőek 2023. április 1-je és április 10-e között, ahol szavazni is lehet majd rájuk.

          • Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny

          • 2023. március 16-án újra a matematikusoké volt a főszerep az iskolánkon. Ezen a napon került megrendezésre a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny. 21 tanuló tette próbára tudását. Mindannyiuk eredményét izgatottan várjuk!