Csendből, áldásból, békességből indul a szünidő.
Ma közösen álltunk meg egy rövid időre, hogy hálát adjunk az elmúlt hetekért, és lélekben is felkészüljünk a húsvét üzenetére. Köszönjük a diákoknak, kollégáknak és mindenkinek, aki velünk volt ebben a csendes, ünnepre hangoló pillanatban.
„Ő pedig ezt mondta nekik: Békesség néktek!” (Lk 24,36)
Hisszük, hogy ez a békesség kísér majd mindannyiunkat a szünetben és a feltámadás ünnepén is. Áldott, meghitt húsvéti ünnepet kívánunk mindenkinek!
Újdonságok
Ünnepi Istentisztelet
Országos döntőbe jutottak a vajáni sakkozók
2026. március 26-án több mint 650 gyerek gyűlt össze Rózsahegyen az alap- és középiskolás diákok négytagú csapatai számára szervezett országos sakkversenyen. E között a 650 diák között ott voltak a mi tanulóink is: Kraus Csongor Kende, Feterik Áron, Kozár Miriam Eszter és Beňadik Sára. Csapatunk az alapiskolások idősebb diákjai között játszott, mely kategóriában 93 csoport mérkőzött meg egymással.
Diákjaink várakozáson felül teljesítettek. Az előzetes becslések a 48. helyre jósolták a vajániakat, de ők koncentrált játékuknak köszönhetően ennél sokkal jobb helyen zártak. A 41. hely lett az övék. Mindannyian sokat tettek ezért a szép eredményért. Sára 4,5, Eszter pedig 4 ponttal járult hozzá a csapat sikeréhez. A fiúknak nehezebb dolguk volt, de ők is szépen teljesítettek: Áron 2,5 pontot, Csongor pedig, aki az 1. táblán játszott, 2 pontot szerzett. Mind a négy játékosunkra mérhetetlenül büszkék vagyunk, és köszönjük nekik, hogy a sakk világában is öregbítették iskolánk hírnevét!Az esemény történéseiről újságcikk is készült, amely a következő linken olvasható: ujszo.com/sport/orszagos-dontobe-jutottak
2
Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny
Ebben a tanévben március 19-én került megrendezésre a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny. Évek óta nagy érdeklődés övezi ezt a megmérettetést, hiszen igazi élménnyé teszi a versenyt , hogy a résztvevők tudják, velük egyidejűleg Európa számos országában törik a fejüket a kortársak ugyanazokon a matematikai kérdéseken. Ráadásul a feladatok változatosak, mindenki talál köztük olyat, ami neki lett kitalálva, amit játszva meg tud oldani. Ebben a tanévben 30 tanulónk tette próbára a tudását. A versenyzőkkel együtt izgatottan várjuk az eredményeket!
A Víz nemzetközi világnapja
A Víz nemzetközi világnapját a 9. osztályos tanulóink idén rendhagyó módon ünnepelték: izgalmas és látványos fizikai kísérletekkel lepték meg a 4. osztályosokat!
A gyerekek szűrtek, mértek, dallamokat csaltak elő a vízből, búvárkodtak kémcsövekkel, sőt még tüzet is oltottak – természetesen teljesen biztonságos, kreatív módon. A kicsik nagy érdeklődéssel figyelték a „kis tudósok” bemutatóit, a nagyok pedig örömmel adták át tudásukat. Szép példája volt ez annak, hogyan tanulhatunk egymástól játékosan, élményeken keresztül.
A víz kincs – vigyázzunk rá együtt!14
Zrínyi Ilona Matematikaverseny kelet-szlovákiai körzeti forduló
Igazi ünnep volt számunkra a Zrínyi Ilona Matematikaverseny kelet-szlovákiai körzeti fordulójának kiértékelése. 2026. március 20-án Kassán ugyanis ismét bebizonyosodott, hogy bőven van okunk büszkének lenni matematikusainkra.
A legszebb helyezéssel Telgarec Emőke örvendeztett meg minket, aki a 4. osztályosok kategóriájában az 1. helyet szerezte meg, s így a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott fel.Emőke mellett a verseny sikeres megoldói közé kerültek a következő diákjaink is:
Telgarec Emese – 2. osztály – 6. hely,
Feterik Szilárd – 3. osztály – 5. hely,
Beňadik Ádám – 7. osztály – 6. hely,
Kraus Csongor Kende – 9. osztály – 6. hely.Az egyéni eredmények mellett kiváló helyezéseket szereztek csapataink is.
4. osztály: Beňadik Mátyás, Bučko Henrietta, Telgarec Emőke – 3. hely,
7. osztály: Beňadik Ádám, Feterik Áron, Kočiš Péter – 2. hely.Minden versenyzőnknek szeretettel gratulálunk, és köszönjük, hogy tovább öregbítették iskolánk hírnevét!
1
Húsvéti játszóház - Nagykapos
A Speciális Alapiskola és Óvoda 2026. március 24-én megrendezte VIII. Baráti találkozóját Nagykaposon az iskola épületében. Ezen a találkozón iskolánk elsős tanulói is részt vettek,ahol a meghívott iskolák diákjaiva együtt készítettek húsvéti díszeket. A vendégváró gyerekek énekkel, tánccal és sok-sok szeretettel köszöntötték a környék iskoláiból beérkező diákokat. A közös munka után saját kezűleg készített húsvéti díszekkel és szép élménnyel térhettünk vissza. Köszönjük a lehetőséget!
Tompa Mihály Országos Verseny keleti elődöntője
A magyar szót: a verset, a prózát ünnepeltük 2026. március 23-án Királyhelmecen, a Tompa Mihály Országos Verseny keleti elődöntőjén. Ez a verseny nyelvünk ápolásáról, az irodalom szeretetéről, a bátor fellépésről és az előadóművészetről szól. A vajáni szavalók minden tekintetben eleget tettek ezeknek az elvárásoknak: verseiket, prózáikat magukra szabva, szép magyarsággal, kifejezően előadva mutatták be a zsűrinek és a közönségnek. Kozár Miriam Eszter, Markó Panna Dorka és Kraus Csongor Kende is dicséretre méltóan szerepelt a versenyen. Hármójuk közül a mai napon Csongor volt a legjobb. Kategóriájának 1. helyét szerezte meg, s ezzel bejutott a verseny országos döntőjébe! Nagyon büszkék vagyunk rád, Csongor! Sikeres szereplésedhez szívből gratulálunk!
Rákóczi Szövetség családi és ovis napja Sátoraljaújhelyen
- 11
Szép Magyar Beszéd kerületi forduló
Óriási siker a Szép Magyar Beszéd kerületi fordulóján!
Telgarec Emőke (4.o.) és Beňadik Sára (9.o.) a járási fordulóban elért szép eredmények után (Emőke 2., Sára 1. helyezett volt) 2026. március 16-án a kerületi versenyen is bizonyítottak. Mindketten továbbjutottak az országos fordulóba! A lányok bátran, higgadtan versenyeztek. Felkészültségüket: szövegértésüket, kreatív fogalmazásaikat pedig a zsűri is értékelte. Emőke kategóriája 2. helyezettje lett, Sára pedig saját korcsoportjában a 3. helyet szerezte meg! Sok szeretettel gratulálunk, köszönjük, hogy ekkora örömet szereztetek nekünk.
Megemlékezés az 1848–49-es forradalomról
Az 1848. március 15-ei forradalomról ebben az évben március 13-án emlékeztünk meg. Alsó tagozatosaink néptáncokkal léptek a színpadra, a felső tagozatosok pedig drámai hangulatú képekben varázsolták elénk a forradalom legfontosabb eseményeit. Köszönet a szívmelengető ünnepi pillanatokért valamennyi fellépőnek és felkészítő tanáraiknak!
A megemlékezésről két videó is készült, amelyek megtekinthetőek a következő linkeken:
14
Poznaj slovenskú reč
Két napon át a szlovák nyelvé volt a főszerep iskolánk falai között, hiszen ismét mi voltunk a házigazdái a Poznaj slovenskú reč elnevezésű verseny járási fordulójának. Március 10-én az I.kategória, március 11-én a II.kategória versenyzői mutatták meg, mennyire magabiztosak a szlovák nyelvű társalgásban, milyen ügyesen tudják használni a szlovákórákon megszerzett ismereteket. Tanáraik és iskoláik igazán büszkék lehetnek diákjaikra, akik nagyszerűen helytálltak a megmérettetésen.
Intézményünknek is volt képviselője a versenyen. Feterik Szilárd (3.o.) és Levcsák Laura (4.o.) mutatta meg, hogy Vajánban is igyekszünk nagy gondot fordítani a szlovák nyelv oktatására. Ezt bizonyítja az is, hogy Szilárd kategóriája 3. helyén végzett, s így továbbjutott a kerületi fordulóba! Ezúton is gratulálunk sikeres szerepléséhez, Laurának pedig köszönjük az iskola méltó képviseletét!
4
Az év diák írója
Az Irodalmi Rádió ebben az évben is meghirdette. Az év diák írója pályázatát. Beňadik Sára, tehetséges írópalántánk pedig idén már harmadik alkalommal került be művével a legjobb szerzők közé, s így elnyerte a jogot, hogy ő is jelen lehessen március 1-jén Budapesten, a Fedák Sári Színházban, a pályázat kiértékelésén. Ezen az eseményen vehették először a kezükbe az alkotók a versenyen eredményesen szereplő szerzők műveiből összeállított kötetet, mely a Szabályosan lüktető maradék vagyok címet viseli. Sára feszültséggel teli, kiválóan szerkesztett Végjáték c. novelláját most már bárki elolvashatja a könyv 176-179. oldalán! Kedves Sára, köszönjük, hogy az elmúlt években ilyen módon is öregbítetted iskolánk hírnevét. Öröm volt követni, segíteni a fejlődésed! Kívánjuk, hogy az írás öröme elkísérjen utadon, színesítse, gazdagítsa a saját és a jövendő olvasóid életét is.
Igazgatói szabadnap
Testovanie 9
Értesítjük a kedves kilencedikes tanulók szüleit, hogy 2026.3.18-án és 19-én a kilencedikes tanulók országos tesztelésben vesznek részt (Testovanie 9) a csatolt harmonogram alapján. Kérjük a tisztelt szülőket, hogy a gyerekek legkésőbb 7:30-ra jelenjenek meg az iskolában.
Kassai kerület alapiskolás csapatainak sakkbajnoksága
Fantasztikus eredménnyel tértek haza sakkozóink a kassai kerület alapiskolás csapatainak bajnokságáról! A 2026. február 27-én Nagymihályban megrendezett összecsapáson nemcsak az előkelő 4. helyet szerezték meg a mieink, hanem kiharcolták a jogot az országos versenyen való részvételre is!
A Kraus Csongor Kende, Feterik Áron, Kozár Miriam Eszter és Beňadik Sára összeállítású csapat izgalmas versenyt tudhat maga mögött. A 6. kör után még a 7. helyen álltak a 13 csapat küzdelmében, de az utolsó körben kiváló játékkal felkapaszkodtak a 4. helyre. Egyéni teljesítményükre is büszkék vagyunk: az 1. és 2. táblán játszó fiúk 3-3 pontot, a 3. táblán játszó Eszter 6 pontot, míg a 4. táblánál helyet foglaló Sára 3,5 pontot szerzett!
Kedves gyerekek! Kitűnő eredményetekhez gratulálunk, az országos fordulóban pedig hasonlóan szép szereplést kívánunk!
Tompa Mihály Országos Verseny - járási forduló
Három aranysávos helyezésnek és számos szép előadásnak örülhettünk ma a Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulóján Nagykaposon.
Továbbjutó aranysávos tanulóink: Kraus Csongor Kende, Kozár Miriam Eszter és Markó Panna Dorka (9.o.).
Ezüstsávos besorolást kaptak a zsűritől: Telgarec Emese (2.o.), Bučko Henrietta, Konderík Bryan (4. o.), Feterik Áron (7.o.) és Beňadik Sára (9.o.).
Bronzsávosak lettek: Krajnyík Zsófia, Telgarec Emőke, Galgán Patrik (4.o.), Kovács Leila (5.o.) és Kováč Vanessa (6.o.).Valamennyi szavalónknak köszönjük az iskola méltó képviseletét, a bátor kiállást, a felkészülésbe fektetett munkát. Az országos elődöntőbe bejutott diákjainknak szeretettel gratulálunk, és sok sikert kívánunk a következő megmérettetésen!
Meghívó
Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2026 - megyei forduló
Farsang
Ha február, akkor farsang, ha farsang, akkor álarcosbál: zene, tánc, játék, jókedv! Az idén sem volt ez másképp. Köszönet érte a mazsoretteknek, a 9. osztályosoknak és osztályfőnöküknek.
14
Szép magyar beszéd járási forduló
Lezárult a Szép magyar beszéd járási fordulója I. és II. kategóriában. A verseny ezen az éven is iskolánk szervezésében valósult meg. Mindkét nap erős mezőnyből kellett kiválasztania a zsűrinek a továbbjutókat. Csodálatos fogalmazásokat, értelmezeseket hallhattunk, a bátor és magabiztos előadások során. A diákok kivétel nélkül jól felkészültek voltak, tanáraik büszkék lehetnek rájuk. Köszönjük a résztvevők bizalmát, a továbbjutóknak sikeres és eredményes szereplést kívánunk a kerületi fordulón.
7