2025. március 28-30 között Vadászati Kiállítást rendezett a Szlovákiai Vadászszervezet Nagymihályban. A háromnapos rendezvénysorozat része volt egy rajzverseny is, mely A természet és a vadászat a gyerekek szemével címet kapta. Nagy örömünkre Koczur Zsófia (6.o.) munkája is bekerült a díjazott alkotások közé. Ő lett a verseny 2. helyezettje! Szívből gratulálunk!
Újdonságok
Vadászati Kiállítás
Tompa Mihály szavalóverseny - elődöntő
Ebben az évben is lesz vajáni résztvevője a Tompa Mihályról elnevezett szavalóverseny országos döntőjének! A 2025. március 28-án Rozsnyón megrendezett elődöntőn Kraus Csongor Kende (8.o.) Felleg Kelemen történetének meggyőző előadásával levette a zsűrit a lábáról, így aranysávos első helyezettként jutott tovább az országos fordulóba. Büszkék vagyunk másik tehetséges szavalónk Kozár Miriam Eszter (8.o.) szereplésére is, aki szintén nagyszerűen helytállt a megmérettetésen. Kedves gyerekek, köszönjük, hogy újabb kiváló eredményekkel örvendeztettetek meg minket. Csongor, gratulálunk, és sok sikert kívánunk neked Érsekújvárban!
Talpra magyar! - rajzverseny
Iskolánk tanulói között sok alkotó kedvű művészpalánta is van, akik szívesen ragadnak ceruzát, ecsetet, hogy egy-egy téma kapcsán a rajz, a festészet eszközeivel mondják el gondolataikat. Visszatérő versenyzői vagyunk a Nagykapos. ma szerkesztősége által kiírt Talpra magyar! c. rajzversenynek is. Ebben az évben is számos alkotás született az 1848/49-es forradalom kapcsán. A gyerekek rajzai a Nagykapos.ma oldalán, valamint március 31-ig a nagykaposi Városi Művelődési Központ kiállítótermében tekinthetők meg.
Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny
A Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny célja, hogy a verseny időtartama a matematika ünnepe legyen szerte Európában. Diákjaink, akiknek viszonyát a matematikával igyekszünk számos kihívással, játékos feladattal elmélyíteni, természetesen szívesen ünnepeltek a szervezőkkel Ebben a tanévben 31 tanuló jelentkezett a március 20-i megmérettetésre. Betegség miatt Feterik Szilárd, Szabó Gyula (2.o.), Szabó Kornél (6.o.), Tóth Kristóf (7.o.), Kraus Csongor Kende (8.o.) és Szűcs Anna (9.o.) sajnos nem tudott részt venni a versenyen, de 25 tanulónk ott volt a versenyen, és minden tudását bevetve küzdött a minél jobb eredményért. Kedves gyerekek, köszönjük, hogy ilyen lelkesen fogadtok minden kihívást, és miközben saját tudásotokat növelitek, közben az iskola hírnevét is öregbítitek!
A víz világnapja
Március 22-én a víz világnapját ünnepeljük. Bár ebben az évben ez a nap szombatra esett, iskolánkban mégsem feledkeztünk meg róla. 3.-os tanulóink otthon végzett kísérletek segítségével vizsgálták a víz tulajdonságait. Munkájukról videófelvételt is készítettek, hogy egymással és a nagyközönséggel is megismertessék a víz csodáját. Felvételeiket fogadják olyan szeretettel, mint amilyen igyekezettel, szorgalommal, lelkesedéssel ők elkészítették azokat!
Menetrend
Kerületi Csapat Sakkbajnokság
2025. március 21-én rendezték meg az alapiskolás korosztály számára a Kerületi Csapat Sakkbajnokságot. A nagymihályi versenyen 10 csapat tagjai feszültek egymásnak a sakktáblák felett. Iskolánkat Kozár Miriam Eszter, Kraus Csongor Kende (8.o), Dobos Áron és Molnár Orsolya Panna (9.o.) képviselte. A csapatból ismét kerületi bajnokunk, Molnár Orsolya Panna volt a legeredményesebb, de a többiek is derekasan helytálltak, váratlan megoldásaikkal, kitartásukkal ők is értékes pontokat szereztek a csapatnak, így aztán mindannyiukat megilleti a dicséret az iskola példás képviseletéért.
1
Március 15.
Március 15-ére emlékeztünk Vaján község lakosaival március 14-én a vajáni kultúrházban. Az alsó tagozat néptáncbemutatóval, a felső tagozat ünnepi műsorral tisztelgett az 1848-as forradalom hősei és a szabadságért vívott harc előtt.
20
Fiatalok a Nemzetért Alapítvány időszakos kiállítása
Márciusban iskolánkba érkezett a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány időszakos kiállítása, melynek célja a történelmi Magyarország tájegységeinek bemutatása. Nagyszerű lehetőség volt ez az esemény arra, hogy miközben a kárpát-medencei magyarság egésze a márciusi forradalom megünneplésére készül, tanulóink rendhagyó órák keretén belül megismerkedhessenek a magyarlakta területek szépségeivel.
Köszönet a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány hazaszeretet által vezérelt fiataljainak, akik ilyen és hasonló események szervezésével járulnak hozzá a történelmi, kulturális hagyományaink ápolásához, őseink emlékének megőrzéséhez, a tudományos és kulturális élet gazdagításához.
5
Poznaj slovenskú reč
Március 7-én nagy örömünkre ismét a mi iskolánk látta vendégül a Poznaj slovenskú reč elnevezésű verseny résztvevőit. Mgr. Krajnyík Sándor igazgató úr köszöntése és Nt. Kraus Viktor esperes úr bíztató szavai után vette kezdetét a megmérettetés, melyen két kategória diákjai mérték össze tudásukat. A versenyzők számot adtak szlovák nyelvű szövegértésükről, és megmutatták szövegalkotási képességüket is. Minden résztvevőnek gratulálunk a bátor szerepléshez, iskolájuk méltó képviseletéhez. A továbbjutóknak, köztük Levčák Laurának (3.o.), aki az I. kategória 3. helyezettje lett, sok sikert kívánunk a kerületi fordulóban!
Laura, nagyon büszkék vagyunk rád!
4
Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny
Ebben a tanévben március 11-én csapott össze az a 90 felvidéki 8. osztályos tanuló, aki a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny keretén belül keresi a választ arra, hogy ki a legjobb helyesíró köztük. A regionális fordulóból a résztvevők egyharmada juthatott tovább az országos döntőbe. Nagy örömünkre a mi versenyzőnk, Beňadik Sára (8.o.) ebben az évben is bizonyította, hogy otthonosan mozog a helyesírási szabályok világában: bekerült a továbbjutók közé, ott lesz a verseny országos fordulójában is! Sára, nagyon büszkék vagyunk rád, csak így tovább!
Nemzetközi π-nap
Mi köze a palotapincsinek, a piperetükörnek és a piskótának a matematikához? Nem más, mint a bennük megbújó π! Hiszen, ha egy szóban ott rejlik ez a betű, akkor mindjárt alkalmassá válik arra, hogy részese legyen a π-nap képrejtvényeinek, logikai feladatainak, melyek megoldásába tanulóink ebben az évben is nagy élvezettel vetették bele magukat. A furfangos feladatok sok vidám percet szereztek a résztvevőknek, igazi boldog π-napi hangulatban teltek a matematikaórák, köszönet érte a szervezőknek!
28
Beiratkozás
Farsang
Énekkel, zenével, tánccal, igazi farsangi vigassággal köszöntöttük a tavaszi szünetet február 14-én. A jókedvű mulatozás mellett lehetőségünk volt játszani is – hiszen a széktánc, a limbóhintó, az ügyességi játékok kihagyhatatlan elemei a karneválnak -, de betekintést kaptunk a tánc világába is. Tánciskolásaink klasszikus táncokat mutattak be, a mazsorettek igazi szurkoló hangulatot teremtettek focis számukkal, az Ördög útja moldvai néptánc révén pedig a néphagyomány is szerepet kapott ezen a farsangon. A szórakoztató délelőttért, a jó hangulatért, a zenéért nagy köszönet a szervezőknek és a 9. osztálynak.
24
Igazgatói szabadnap
Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulója
2025. március 6-án került megrendezésre Nagykaposon a vers- és prózamondás ünnepének is számító Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulója. Iskolánkat egy egész kis csapat képviselte a megmérettetésen! Büszkék vagyunk minden egyes szavalónkra, hiszen nagyon szép teljesítményt nyújtottak. A csupa ezüst- és aranysáv bizonyítja, hogy sok talpraesett, tehetséges előadó koptatja iskolánk padjait.
Ezüstsávos eredményükhöz gratulálunk az alsó tagozaton: Telgarec Emesének (1.o.), Feterik Szilárdnak (2.o.), Bučko Henriettának, Konderík Bryannek, Telgarec Emőkének (3.o.),
a felső tagozaton: Balogh Biankának, Kováč Vanessának (5.o.), Feterik Áronnak (6.o.) és Kaszonyi Kristófnak (9.o.).
Aranysávos továbbjutóinknak: Kozár Miriam Eszternek és Kraus Csongor Kendének (8.o.) sok sikert kívánunk a verseny országos elődöntőjében!
Köszönjük a felkészülést Szabo Gyulának (2.o.) és Kovács Leilának (4.o.), akik betegség miatt sajnos nem tudtak részt venni a versenyen.
Szép Magyar Beszéd kerületi forduló
2025. március 4-én a Szép Magyar Beszéd kerületi fordulójából a II. kategória 1. helyezettjeként a verseny országos döntőjébe jutott Kaszonyi Kristóf, iskolánk 9. osztályos tanulója!
Zrínyi Ilona Matematikaverseny
Február 21-én került megrendezésre a Zrínyi Ilona Matematikaverseny kelet-szlovákiai fordulója, melyre az iskolai fordulók legeredményesebb diákjai kaptak meghívást. Büszkék vagyunk tanulóinkra, hiszen 11 matematikusunknak sikerült kiharcolni a kelet-szlovákiai döntőn való részvétel jogát.
Az alsó tagozatosok közül Feterik Szilárd (2.o.), Beňadik Mátyás, Bucsko Henrietta, Szűrös Adrián és Telgarec Emőke (3.o.) vett részt a versenyen.
A felső tagozatosokat Kónya Patrik (5.o.), Beňadik Ádám, Szabó Kornél (6.o.) és Kraus Csongor Kende (8.o.) képviselte.
A továbbjutók között szerepelt Beňadik Sára (8.o.) és Kaszonyi Kristóf (9.o.) is, ők azonban betegség miatt nem tudtak részt venni a versenyen. Kedves gyerekek, köszönjük a felkészülésbe fektetett munkátokat, az iskola képviseletét, és gratulálunk a versenyen való szereplésetekhez!
Szép magyar beszéd
Magyar szó
Ó te drága ősi magyar szó,
lelkemet tápláló, simogató dallam.
Körülölelsz, mint puha takaró,
míg ölelgetlek, kóstolgatlak halkan.
Hogy is felednélek? Hisz anyámtól
kapott drága ajándék vagy te is!
Keblemre szorítva őrizlek, védelek...
ha hangom elcsuklik, akkor is.
(Bodnár Éva)Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy immár 3. alkalommal lehettünk házigazdái a szlovákiai magyar oktatás kiemelten fontos anyanyelvi versenyének, a Szép magyar beszédnek. A verseny célja nemcsak a diákok anyanyelvi kultúrájának, szövegértésének, szövegalkotásának fejlesztése, hanem anyanyelvünk továbbörökítése, védelme, őrzése is. Nagyon örültünk hát, hogy február 6-án újra összegyültek iskolánkban azok a lelkes diákok és felkészítő pedagógusok, akik számára fontos a magyar nyelv, érték anyanyelvünk kultúrált használata. Mgr. Krajnyík Sándor igazgató úr üdvözlő szavai és Nt. Kraus Viktor esperes úr áhitata után következett a verseny, melynek az 1.kategóriájában a 4-5., a 2. kategóriájában pedig a 6-9. osztályosok mutatták meg tudásukat. A zsűri és a felkészítő pedagógusokból álló közönség értő felolvasásnak, kreatív fogalmazásoknak örülhetett. Valamennyi résztvevőnek szeretettel gratulálunk iskolájuk méltó képviseletéhez. A továbbjutóknak, köztük Kaszonyi Kristófnak (9.o.), aki kategóriája 1. helyezettje lett, sok sikert kívánunk a kerületi fordulóban!
6
Vetélkedők Napja
Kiválóan szerepeltek tanulóink a Nagykaposi Gimnázium által szervezett Vetélkedők Napján 2025. január 29-én. Két témakörben is maguk mögé utasították a gimnázium és a környék általános iskoláinak csapatait. Matematika-informatika témakörben Dóžický Noel, az angol nyelvi versenyen pedig Feterik Cecília és Kaszonyi Kristóf állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Köszönjük iskolánk méltó képviseletét Molnár Orsolya Pannának, Szűcs Annának és Varga Veronikának is.