Újdonságok

          • Szép Magyar Beszéd kerületi forduló

          • Óriási siker a Szép Magyar Beszéd kerületi fordulóján!
            Telgarec Emőke (4.o.) és Beňadik Sára (9.o.) a járási fordulóban elért szép eredmények után (Emőke 2., Sára 1. helyezett volt) 2026. március 16-án a kerületi versenyen is bizonyítottak. Mindketten továbbjutottak az országos fordulóba! A lányok bátran, higgadtan versenyeztek. Felkészültségüket: szövegértésüket, kreatív fogalmazásaikat pedig a zsűri is értékelte. Emőke kategóriája 2. helyezettje lett, Sára pedig saját korcsoportjában a 3. helyet szerezte meg! Sok szeretettel gratulálunk, köszönjük, hogy ekkora örömet szereztetek nekünk.

          • Poznaj slovenskú reč

          • Két napon át a szlovák nyelvé volt a főszerep iskolánk falai között, hiszen ismét mi voltunk a házigazdái a Poznaj slovenskú reč elnevezésű verseny járási fordulójának. Március 10-én az I.kategória, március 11-én a II.kategória versenyzői mutatták meg, mennyire magabiztosak a szlovák nyelvű társalgásban, milyen ügyesen tudják használni a szlovákórákon megszerzett ismereteket. Tanáraik és iskoláik igazán büszkék lehetnek diákjaikra, akik nagyszerűen helytálltak a megmérettetésen.

            Intézményünknek is volt képviselője a versenyen. Feterik Szilárd (3.o.) és Levcsák Laura (4.o.) mutatta meg, hogy Vajánban is igyekszünk nagy gondot fordítani a szlovák nyelv oktatására. Ezt bizonyítja az is, hogy Szilárd kategóriája 3. helyén végzett, s így továbbjutott a kerületi fordulóba! Ezúton is gratulálunk sikeres szerepléséhez, Laurának pedig köszönjük az iskola méltó képviseletét!

          • Az év diák írója

          • Az Irodalmi Rádió ebben az évben is meghirdette. Az év diák írója pályázatát. Beňadik Sára, tehetséges írópalántánk pedig idén már harmadik alkalommal került be művével a legjobb szerzők közé, s így elnyerte a jogot, hogy ő is jelen lehessen március 1-jén Budapesten, a Fedák Sári Színházban, a pályázat kiértékelésén. Ezen az eseményen vehették először a kezükbe az alkotók a versenyen eredményesen szereplő szerzők műveiből összeállított kötetet, mely a Szabályosan lüktető maradék vagyok címet viseli. Sára feszültséggel teli, kiválóan szerkesztett Végjáték c. novelláját most már bárki elolvashatja a könyv 176-179. oldalán! Kedves Sára, köszönjük, hogy az elmúlt években ilyen módon is öregbítetted iskolánk hírnevét. Öröm volt követni, segíteni a fejlődésed! Kívánjuk, hogy az írás öröme elkísérjen utadon, színesítse, gazdagítsa a saját és a jövendő olvasóid életét is.

          • Testovanie 9

          • Értesítjük a kedves kilencedikes tanulók szüleit, hogy 2026.3.18-án és 19-én a kilencedikes tanulók országos tesztelésben vesznek részt (Testovanie 9) a csatolt harmonogram alapján. Kérjük a tisztelt szülőket, hogy a gyerekek legkésőbb 7:30-ra jelenjenek meg az iskolában.

          • Kassai kerület alapiskolás csapatainak sakkbajnoksága

          • Fantasztikus eredménnyel tértek haza sakkozóink a kassai kerület alapiskolás csapatainak bajnokságáról! A 2026. február 27-én Nagymihályban megrendezett összecsapáson nemcsak az előkelő 4. helyet szerezték meg a mieink, hanem kiharcolták a jogot az országos versenyen való részvételre is!

            A Kraus Csongor Kende, Feterik Áron, Kozár Miriam Eszter és Beňadik Sára összeállítású csapat izgalmas versenyt tudhat maga mögött. A 6. kör után még a 7. helyen álltak a 13 csapat küzdelmében, de az utolsó körben kiváló játékkal felkapaszkodtak a 4. helyre. Egyéni teljesítményükre is büszkék vagyunk: az 1. és 2. táblán játszó fiúk 3-3 pontot, a 3. táblán játszó Eszter 6 pontot, míg a 4. táblánál helyet foglaló Sára 3,5 pontot szerzett!
            Kedves gyerekek! Kitűnő eredményetekhez gratulálunk, az országos fordulóban pedig hasonlóan szép szereplést kívánunk!

          • Tompa Mihály Országos Verseny - járási forduló

          • Három aranysávos helyezésnek és számos szép előadásnak örülhettünk ma a Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulóján Nagykaposon.
            Továbbjutó aranysávos tanulóink: Kraus Csongor Kende, Kozár Miriam Eszter és Markó Panna Dorka (9.o.).

            Ezüstsávos besorolást kaptak a zsűritől: Telgarec Emese (2.o.), Bučko Henrietta, Konderík Bryan (4. o.), Feterik Áron (7.o.) és Beňadik Sára (9.o.).
            Bronzsávosak lettek: Krajnyík Zsófia, Telgarec Emőke, Galgán Patrik (4.o.), Kovács Leila (5.o.) és Kováč Vanessa (6.o.).

            Valamennyi szavalónknak köszönjük az iskola méltó képviseletét, a bátor kiállást, a felkészülésbe fektetett munkát. Az országos elődöntőbe bejutott diákjainknak szeretettel gratulálunk, és sok sikert kívánunk a következő megmérettetésen!

          • Farsang

          • Ha február, akkor farsang, ha farsang, akkor álarcosbál: zene, tánc, játék, jókedv! Az idén sem volt ez másképp. Köszönet érte a mazsoretteknek, a 9. osztályosoknak és osztályfőnöküknek.

          • Szép magyar beszéd járási forduló

          • Lezárult a Szép magyar beszéd járási fordulója I. és II. kategóriában. A verseny ezen az éven is iskolánk szervezésében valósult meg. Mindkét nap erős mezőnyből kellett kiválasztania a zsűrinek a továbbjutókat. Csodálatos fogalmazásokat, értelmezeseket hallhattunk, a bátor és magabiztos előadások során. A diákok kivétel nélkül jól felkészültek voltak, tanáraik büszkék lehetnek rájuk. Köszönjük a résztvevők bizalmát, a továbbjutóknak sikeres és eredményes szereplést kívánunk a kerületi fordulón.

          • Nemzetközi teremlabdarúgó-torna

          • 2026. február 4-én a nagykaposi Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola vendégei voltak focistáink. A Nemzetközi teremlabdarúgó-torna sok izgalmas pillanatot tartogatott a fiúknak, ők azonban bátran szembenéztek a kihívással. Kitartásuknak, ügyességüknek és küzdeni tudásuknak köszönhetően végül övék lett a 3. hely! Gratulálunk hát Dadu Márkusnak, Dobrovský Mihálynak, Teru Rolandnak és Tóbiás Mihálynak, akik ezzel a helyezéssel tovább öregbítették iskolánk jó hírét! Szép volt, fiúk!

          • Marjai Éva előadása

          • Január 22-e 1989 óta a magyar kultúra napja. 1823-ban ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén a Himnusz szövegét. Ebből az alkalomból látogatott el hozzánk Marjai Éva, a Petőfi Sándor Program Ung-vidéken tevékenykedő munkatársa, aki részletes, információkban gazdag előadást tartott nekünk a költemény születéséről, megzenésítéséről és utóéletéről. Ezúton is köszönjük, hogy új ismeretekkel bővítette tudásunkat!

          • Oznámenie o udelení riaditeľského voľna

          •  

            Riaditeľ Cirkevnej základnej školy Reformovanej kresťanskej cirkvi s vyučovacím jazykom maďarským – Református Egyházi Alapiskola, Elektrárenská ulica 319/6, Vojany – Vaján v zmysle § 150 ods. 5 zákona 245/2008 Z. z. o výchove a vzdelávaní a o zmene a doplnení niektorých zákonov, udeľuje žiakom školy dňa
            8. a 9.1.2026 (štvrtok a piatok) riaditeľské voľno z prevádzkových dôvodov.
            Zamestnanci si budú čerpať dovolenku alebo náhradné voľno v zmysle Zákonníka práce.

          • Segítségnyújtás a Jó Pásztor Házának

          • Felső tagozatos diákjaink idén karácsonykor is különleges küldetést vállaltak: adományokat gyűjtöttek a perbenyíki Jó Pásztor Háza anyaotthon lakói számára.Ez a kezdeményezés arra tanítja őket, hogy a szeretet és az összefogás ereje képes jobbá tenni mások életét – és ez az igazi karácsonyi csoda.

          • Karácsonyi összefogás az alsó tagozaton

          • Alsó tagozatos diákjaink idén is megmutatták, milyen fontos számukra a segítségnyújtás. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja számára gyűjtöttek adományokat, amelyeket december 15-én személyesen adtak át a központ vezetőségének.
            Ez a kezdeményezés nemcsak örömet hozott másoknak, hanem a gyerekeknek is megtanította: a karácsony igazi értéke a szeretet és az egymásra figyelés.